Szombathely - Vasi gokartosok a dobogón [Szombathely]
Szombathely - A Pannónia-Ringen rendezték az elmúlt hétvégén a Gokart Országos Bajnokság VII-VIII. fordulóját.
A Sárvár melleti pályán kettős győzelmek születtek. A sárvári Havasi József két első helyet szerzett a Kadett 80-as kategóriában, míg testvére, Havasi Barbara a Rotax MiniMax-osok között mindkétszer a dobogó második fokára állhatott fel.
Szombathely - A hétesztendős vasi gokart-versenyző, Havasi József volt a leggyorsabb a legkisebbek között. A második futamon ugyan az első kanyar nem sikerült neki jól, de hamar visszavette a vezető pozíciót és megnyugtató előnnyel nyerte mindkét futamot.
Szombathely - Havasi József - gokart-versenyző, Kálmán Motorsport Egyesület "Az első futamon jól tudtam rajtolni, a másodikban kitoltak, a gokart egy kicsit a fűvön volt, megelőztek." Szombathely - Annak ellenére, hogy a versenygépek között nem lehet lényeges eltérés, nagy felelősség hárul a szerelőkre is, hogy a gokartok megbízhatóan fussák végig a futamokat.
Tóth Krisztián - szerelő, Szombathely "A szerelő csak szerelő, itt a legtöbb a pilótán múlik. Ő mondja meg, mi a probléma, én próbálom megcsinálni, aztán vagy sikerül vagy nem."
Szombathely - Joci és Barbi motorja is kiválóan működött, ennek ellenére Barbi mindkétszer második lett, pedig hazai pályán nyerni szeretett volna. Joci viszont nem talált legyőzőre, így ő a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel és emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.
Forrás: www.tvszombathely.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szombathely városról: kepeslap.mconet.biz
Szombathely Online még több hírrel : szombathely.mconet.biz
Szombathely webcím és linkajánló: szombathelylink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

Szombathely Online témakörei: Szombathely látnivalói, Szombathely, Szombathely város, Szombathely online, Szombathely polgármester, Szombathely önkormányzat, Vas - megye, Szombathely városi hírek, Szombathely kultúra, Szombathely sport, Szombathely vállalkozás, Szombathely vállalati, Szombathely cég, Szombathely KKV – kis és középvállalkozások, Szombathely idegenforgalom, Szombathely turizmus, Szombathely hotel, Szombathely wellness, Szombathely étterem – gasztronómia, Szombathely szórakozás, Szombathely képeslap Szombathely ételrendelés, Szombathely oktatás, Szombathely pályázat, Szombathely új autó Szombathely használtautó, Szombathely ingatlan, Szombathely pályázat |