Szombathelyen 4,7 milliárdos áramhálózati beruházás valósul meg

Csaknem 5 milliárd forintos áramhálózati fejlesztés indul az Északnyugat-Dunántúlon az E.ON Hungária Csoport jóvoltából, amely a lakosság és a gazdaság számára is ígéretes lehetőségeket teremt.

A Danube InGrid programot az Európai Unió is támogatja, célja pedig, hogy az áramhálózatok fejlesztésével megfeleljenek a növekvő lakossági és vállalkozásoktól érkező energia igényeknek, valamint hogy még több megújuló energiaforrást, például napelemes rendszert telepíthessenek, majd köthessenek a hálózatra. 

A beruházás részeként alállomások és új távvezetékek épülnek, mindezek mellett pedig okos hálózati eszközöket is telepít az E.ON. Az okos megoldások megkönnyítik Szombathely és a megye további gazdasági növekedését, hisz több létesítmény is jelezte, hogy bővítést tervez, ezáltal nagyobb villamosenergia igénye keletkezik.
 
eon_aram
 
Az okos megoldásokkal megvalósított beruházás nagyban hozzájárul a térség gazdasági növekedéséhez is. 


„Az E.ON által 4,7 milliárd forintból megvalósuló új vezetékrendszer kiépítése és az új transzformátorállomás megvalósulása Szombathely jövője szempontjából is fontos beruházás. Egyik oldalról közelebb kerül a város ahhoz, hogy megújuló, környezetbarát energiaforrásokat használjon napelemes rendszerek térnyerése által. Másrészről lehetőség nyílik majd az új északi iparterület megfelelő áramellátásának kiépítésére és biztosítására, mely így még inkább hozzájárul a város gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési céljainak megvalósulásához” - részletezte a 2022-ben induló fejlesztés fontosságát dr. Nemény András, Szombathely polgármestere.

A projekt keretében a Csorna-Répcelak-Csepreg 132 kV-os távvezeték, valamint a Répcelak állomás megépítése is megvalósul 2025-ig, amely nagymértékben hozzájárul majd egész Vas megye villamosenergia-ellátásának gondtalan működéséhez. 


CS.SZ.