Szombathelyi média-est a sajtó ünnepén - Szombathely
Szombathely - A Szabad Sajtó Napja alkalmából fogadásra hívta a helyi médiumok munkatársait a város önkormányzata nevében dr. Ipkovich György polgármester.
A Magyar Sajtó napját 1990 óta ünnepeljük március 15-én, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit: a Tizenkét pontot és a Nemzeti Dalt."
Roznár Gyöngyi - főszerkesztő, nyugat.hu, Szombathely
"Jusson eszünkbe legalább évente egyszer-kétszer, mire is való a sajtó, mire is való a politika, és milyen viszony kellene, hogy legyen a kettő között."
A beszélgetések során szóba került az újságírók és a politikusok felelőssége is.
Dr. Ipkovich György - polgármester, SZMJV, Szombathely
"Ez bizony kemény munka, nem véletlenül hívják külön hatalmi ágnak a sajtót és a sajtó munkatársait."
Halmágyi Miklós - főszerkesztő, Vas Népe, Szombathely
"A hatalom túl kevéssé veszi figyelembe azt, hogy a sajtó által feltárt ügyeknek legyenek következményei."
Egy friss felmérés szerint a magyarok még mindig szívesen olvasnak nyomtatott újságokat. Igaz, a legnépszerűbbek a tévémagazinok. A megkérdezettek 31%-a tájékozódik a szombathelyi lapokból. A harmadik legkedveltebb csoportba a női magazinok tartoznak. A tévénézők átlagosan napi 4 és fél órát töltenek a televízió előtt. Tavaly a 60 év feletti korosztályban nőtt leginkább az internet-használók köre, és egyre többen hallgatnak rádiót a világhálón keresztül.
Forrás: www.tvszombathely.hu.
Szombathelyi média-est a sajtó ünnepén - Szombathely - Szóljon hozzá!
Vasárnap Szombathelyen a SZ.É.P. - Szombathely - Szombathely
Képeslapküldő – Szombathely: Küldjön képeslapot ismerősének!
Szombathely linkajánló: szombathelylink.mconet.biz
A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu