Turizmus: megújult a szombathelyi Tourinform iroda

Megnyitották a felújított Tourinform irodát Szombathelyen, ahol számos új szolgáltatással is találkozhatunk. A Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-program keretein belül újította fel a hálózat szombathelyi irodáját, csaknem 20 millió forintos támogatásból. 

A Kisfaludy-program pályázati fejlesztéseinek egyik fő célja, hogy modern, 21. századi és barátságos körülmények jellemezzék a Tourinform irodáit, így a szombathelyi fejlesztés megvalósulásának is ez volt az egyik mozgatórugója.  

A május 10-ei megnyitón a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus szakmai igazgatója, Juhász Szabolcs kifejtette: “A magyarországi Tourinform-hálózatnak kiemelt szerepe van a turizmus újraindításában. Szombathely az egyik kiemelt települése a Bük-Sárvár turisztikai térségnek, amely az ötödik legnépszerűbb úti cél volt tavaly, a külföldiek körében pedig a Balatont, valamint Debrecen és térségét követően a harmadik.”

Némeny András, Szombathely polgármestere elmondta, hogy nagyon örül a támogatásból megvalósuló iroda felújításnak, hisz lényeges, hogy az ide érkező turista milyen fogadtatásban részesül és milyen ajánlatokat, szolgáltatásokat tudnak nekik nyújtani. A felújított iroda egyébként jelentős arculati átalakítást kapott, valamint a szolgáltatás bővítések körét is érdemes megemlíteni - árulta el a polgármester.

tourinform_szombathely_iroda

Az új iroda megújult belsője

Mostantól már helyi termékeket, kézműves munkákat, helytörténeti kiadványokat, térképeket és könyveket is lehet vásárolni az irodában, akár ajándékként, akár saját felhasználásra. A felújítás által az iroda teljes belső tere megújult, valamint a bútorzatot is kicserélték, az infrastrukturális fejlesztés által pedig több új digitális eszköz is a munkatársak és az ügyfelek rendelkezésére áll ezentúl, nem beszélve a szolgáltatások bővülő köréről. Újabb túrakerékpárokat bérelhetünk, ingyenesesn csatlakozhatunk a wifi-hálozatra, valamint egy korszerű mobil idegenvezető rendszert is szolgálatba állítottak. 

Az iroda minden nap, hétvégéken is nyitva tart a turisták és a látogatók számára. 

 

Forrás: Tourinform Iroda Szombathely - Facebook oldal

CS.SZ.