Új turisztikai központ létesült Szombathelyen

Ökoturisztikai látogató- és oktatóközpontot adtak át Szombathelyen, a kámoni arborétumban. A beruházás 200 millió forintnál is nagyobb összegből valósult meg.
A keddi átadó ünnepségen részt vett Puskás Tivadar Szombathely polgármestere és V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is. Utóbbi elmondta, hogy a kormány igyekszik a falusi turizmus és az ökoturizmus fellendítésére irányuló fejlesztéseket támogatni. Az új kétszintes épület 800 négyzetméter alapterületen helyezkedik el, melyben konferencia-, oktató- és kiállítótermek kaptak helyet, de a létesítmény egyben az arborétum bejáratának szerepét is átvette.

szom2.jpg

Új látnivalókkal bővült az arborétum

Borovics Attila az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója az átadáson arról beszélt, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a 25 hektáros arborétumban egy több mint 5 kilométeres tanösvény létesült, továbbá a növényzet nagy részét is megújították, de tudományos célokat szolgáló kísérleti laboratórium is kialakításra került. A beruházások költségének 85 százalékát Európai Uniós támogatásból fedezte Szombathely városa.

-W-