Új Waldorf iskola alakult Szombathelyen

Két Waldorf iskola működik szeptembertől Szombathelyen. 7 gyerek szülei alapítottak a nyár folyamán egy másik intézményt, amely nem ellenlábasaként, inkább partnereként tekint az alternatív művészeti oktatást elindító, Perint-parti Szó-Fogadóra. Így hívják a régi iskolát.
Az alapítványi iskola működéséhez az állami normatíván kívül a szülők folyamatos anyagi támogatása szükséges.

Heten vannak az Apáczai Waldorf iskola kisdiákjai. Ők már másodikosok és az olvasást gyakorolják. Az első évet még a Perint parti intézetben járták, ám szüleik úgy gondolták, hogy lelki-szellemi és testi fejlődésük érdekében valami újat hoznak létre. Azt szeretnék, ha továbbra is keresztény alapokon, de nem felekezeti művészeti oktatást kapnának gyermekeik. Követik a waldorf kerettantervet is. Ehhez partnert is találtak a nevelőkben.

Eredetileg a szentkirályi iskolát szerették volna az intézmény székhelyéül, de ehhez önkormányzati engedély kellett volna, a városi közgyűlés viszont nyáron nem ült össze.

Dr. Mesterházyné Jánosa Magdolna iskola-vezető, Apáczai Waldorf Művészeti Iskola
"Az Apáczai Egyesület ajánlotta fel az épületet és nagy segítséget kaptunk a Szentkirályi Polgári Körtől, ők voltak az ötlet motorjai, hogy egy új alternatív iskola jöjjön létre."

Az iskola vezetőitől megtudtuk: rengeteg engedély kellet beszerezniük. A város, a megye, a győri oktatási hivatal, a minisztérium, az APEH és az Államkincstár útvesztőit is végigjárták, és mindenhol örömmel fogadták kezdeményezésüket.

Az állami normatívákon kívül egyéb központi támogatást nem kapnak a működéshez. A szülőknek fizetni kell, havonta 10 és 30 ezer forint körüli összeget. Van olyan apuka is, aki nem pénzt, hanem inkább két-kezi segítséget ajánlott fel. Jövőre a most jelentkező igények alapján, 4 osztállyal indul majd az új iskola.

 

Forrás: www.tvszombathely.hu


Szóljon hozzá a Szombathely - fórumon! MCOnet Fórum - Szombathely

Szombathely Online még több hírrel : www.szomon.hu