Ünnepel és építkezik a kórház
"Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte tegnapelőtt a Markusovszky Kórház, amely 1929-ben Vas megye és Szombathely ezerágyas intézményeként kezdte meg szolgálatát.
Emlékezetes, látványos ünneplés zajlott a városban 75 évvel ezelőtt (pontosabban 1929 szeptemberében), Horthy Miklós kormányzó is eljött Szombathelyre. Gesztusként értelmezték jelenlétét akkor a kortársak, "megbocsáttatott" a városnak és a megyének a királypuccsokban vállalt szerep. A kórház sokáig a legkorszerűbb, a legvonzóbb volt az országban, bár fenntartását folyamatosan anyagi gondok kísérték, kísérik.
A jubileumi ünnepség fő vendége, dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter is látott jelképet a tegnapi ünnepségben, amely nemcsak az emlékezésé, hanem az építkezésé is volt. Azt mondta a miniszter: "A folyamatosságnak jelen kell lennie az egészségügyben." A sürgősségi ellátás fejlesztésének gondolatát még dr. Gógl Árpád vetette fel, a sürgősségi tömb alapkövét tegnap rakták le. A megyei kórházakban fokozatosan kiépítik a betegfogadás új rendjét.
A sürgősségi ellátás fejlesztése a kormányprogram része. A szombathelyi kórház két és fél milliárdos beruházásáról a döntés már megszületett, három év alatt használhatja fel a pénzt a kórház. A helikopter-leszállóval tervezett, a kórházi épületekhez függőfolyosókkal csatlakozó tömb befejezésének határideje 2006 vége."
Forrás: www.szombathely.hu