Átadták a kőszegi Várkör újabb szakaszát

Kőszegen a Várkör szakasz újítása egy 224,4 millió forintos beruházás 1,3 milliárd forintos projekt része.

Március 9-én átadták a megújuló Várkör már elkészült második ütemét, a Kiss János utcától az Országzászlóig tartó szakaszt. 
 
Básthy Béla, Kőszeg város polgármestere hosszasan részletezte a beruházás keretében létrejövő újításokat. Az útburkolatot 115, a csapadékcsatornát 197 méter hosszan, a térkőburkolatos járdát csaknem 1200 négyzetméteren újították meg, miközben ma már a 700 négyzetméternyi parkoló 35 autó megállását teszi lehetővé, a korábbi 26-tal szemben. 
 
Az újítások során a közvilágítást is átépítették, emellett több mint ezer négyzetméteren parkosítottak, illetve 190 méteren elvégezték a szennyvíz- és az ivóvízhálózat rekonstrukcióját is. A polgármester abban bízik, hogy amint a jó idő kezdetét veszi, a parkot sokan felkeresik majd, a Kőszegre látogatók pedig úgy látják majd, hogy a város egyre csak szépül.
 
Ágh Péter, országgyűlési képviselő kiemelte: „Ahhoz, hogy ezeket a látványos eredményeket el tudjuk érni, szükség volt a polgármester és csapata munkájára”
 
G.B.