Féléves szemétdíjat kell leperkálni Vasban?

Számos háztartásba érkezik meg a közeljövőben a hulladékszállítási díjjal kapcsolatos számla – sokan fél éve nem fizették a díjat, mert nem is kaptak csekket. Most kiderült, hogy miért.

Féléves számlát dobhatnak be a Vas megyeiek postaládájába hamarosan, amelyben arról tájékoztatják őket, mekkora összegű szemétszállítási díjat kell befizetniük.

A számlák kiállítására 2016. április elsejétől - egy jogszabálymódosítás okán - a hulladékgazdálkodás összehangolását célzó Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. jogosult. A cég 2016 közepén azzal kereste fel a helyi közszolgáltatókat, hogy a számlákat bérmunkában készítsék el, majd juttassák el őket a háztartásokhoz és az ügyfélszolgálati feladatokat is lássák el - írta meg a vaol.hu.

Fél éve nem kaptak számlát Vas megye több településén az emberek

Fél éve nem kaptak számlát Vas megye több településén az emberek

Vas megyében öt cég végzi a szemétszállítás legnagyobb részét. Ezek közül kettő augusztusban, egy pedig októberben kezdte el küldeni a számlákat a lakosoknak. Vagyis, akik valamelyik cég hatáskörébe tartoznak, már megkaphatták a számlát, vagy most fogják azt kézhez kapni.

A második és harmadik negyedévi számla nagyobb összeget jelent egyszerre, Répcelakon és Kőszegen például 8-9 ezer forint körüli - tudatta a vaol.hu.

A Sárvári Zöld Pont Kft. ügyvezetője, Pintér László bízik abban, hogy november végéig mindenhová megérkeznek a hulladékgazdálkodási zrt. számlái. A cég csupán adatszolgáltatást végez a számlák kiállításához. Az ügyvezető úgy értesült, hogy az azokon szereplő összeget több határidővel, részletenként is be lehet majd fizetni.

Fotó: vaol.hu/Unger Tamás

B.A.