Megyei vállalatokkal fogott össze a Nestlé

Egy multinacionális vállalat működik együtt a helyi cégekkel Vas megyében. 

A Nestlé a világ egyik legjelentősebb ital- és élelmiszeripari gyártó vállalata. A multinacionális cég egyik magyar leányvállalata, a Nestlé Hungária most a Vas megyei cégekkel összefogva indított egy projektet.

A vállalat a Purina üzletágával azt a célt tűzte ki, hogy Bük üdülővárosa egy igazi kutyabarát hellyé váljon. A céllal összefüggésben már el is indították az úgynevezett “Kutyabarát Bük” projektet. A Nestlé így nem csak a helyi cégekkel, hanem Bük település vezetésével is együttműködik.

nestle_Torzs

A partnerség jót tehet a térség turizmusának

A fejlesztésnek köszönhetően a népszerű magyar turisztikai célpont kifejezetten kutyabarát hely lehet, amely komoly növekedéssel járhat a térség fejlődésében, hiszen az egész világon észrevehető az a trend, miszerint rengeteg üdülő dönt azért egy hely mellett, mert az kutyabarát. 

A program keretében már fel is újították a településen a kempinget, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a kutyások is számos tevékenységet végezhetnek közösen a kedvencükkel. 

Az összes turisztikai vállalat előtt nyitva áll a csatlakozás lehetősége. A bejelentések szerint eddig már több mint 10 étterem és legalább 5 szálloda csatlakozott a projekthez. A kezdeményezés egészen páratlan az országban, a multinacionális támogatás pedig a siker záloga lehet.

Forrás: HelloVidék
CS.SZ.