Nem lesz már felső tagozat Sótonyban

Nem érte el a minimális létszámot a sótonyi általános iskola felső tagozatra induló 5. osztályosainak száma – a felső tagozatot megszüntették, Ikervárra járhatnak majd iskolabusszal.

Megszüntették a sótonyi általános iskola felső tagozatát. Csupán hét gyermek indult volna ugyanis 5. osztályba.

A diákokat 2018 szeptemberétől iskolabusz viszi majd Ikervárra, ahol a Zichy Antónia Általános Iskola tanulói lesznek. Együtt maradhatnak, az osztálylétszámot az ikervári gyerekek egészítik ki.

A sótonyi iskolába már csak 1-4. osztályig járhatnak a gyerekek

A sótonyi iskolába már csak 1-4. osztályig járhatnak a gyerekek

A köznevelési törvény szerint a minimális osztálylétszám az 1-8. évfolyamon 14 fő, a Zichy Általános Iskola sótonyi tagintézményében a 2018/2019-es tanévtől sem idén, sem a következő években nem látszik változás a gyermeklétszám adatok terén, vagyis önálló osztály indítására az 5-8. évfolyamon nem lesz mód – írta meg a vaol.hu.

A helyzetről Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója számolt be, hozzátéve, hogy az átszervezés nem érinti hátrányosan sem a gyermekeket, sem az iskola alkalmazottait. A magas szintű szakmai munka sem szenved hiányt.

A fenntartó iskolabusszal viszi majd a sótonyi diákokat Ikervárra és a tagintézményben dolgozó pedagógusokat is szakképzettségüknek megfelelő munkakörrel várják a Sárvári Tankerületi Központ köznevelési intézményeiben – adta hírül a vaol.hu.

Fotó: Unger Tamás

B.A.