Nigériaiak csaltak Vas megyében – nem is keveset

Meghökkentő: globális hálózatot épített ki Vas megyéből az a csaló banda, amely ellen a megyei rendőrség a napokban vádemelést javasolt.

Megdöbbentő mennyiségű összeget csalt össze egy, kameruniakból és nigériaiakból álló csoport Vas megyében. A globálisan működtetett hálózat körülbelül félmilliárd forintot szedett össze egyetlen év leforgása alatt, 2014 júliusától 2015 júliusáig – írta meg a vaol.hu.

Kezük számos országba elért, összesen öt kontinensen csaltak – 32 cég esett áldozatául tevékenységüknek. A csoport tagjai feltörték informatikai rendszerüket, s a levelezésből valós partnereket kerestek ki.

Elképesztő összegeket szedett össze a csaló banda Vas megyében

Elképesztő összegeket szedett össze a csaló banda Vas megyében

Ezután kiadták magukat ezeknek az embereknek, s különféle vásárlásokat színleltek, megtévesztve a felületesebb vállalatokat – az index úgy tudja, a vásárlások összege a csalók magyar számláira érkezett meg – írja a vaol.hu.

A csoportban összesen 22-en voltak, s a banda feje egy csupán 23 esztendős kameruni volt.

A vasi rendőrség mind a huszonkét embert gyanúsítottként kezeli, vádemelést javasolna ellenük – írta meg a vaol.hu.

B.A.