Örökös öko-iskola címet nyert a vépi Hatos Ferenc

Céljuk a gyermekek környezetvédővé nevelése – olyan felnőtteket képeznek, akik féltik és vigyázzák a természetet. Örökös öko-iskola címet kapott a vépi Hatos Ferenc iskola.

Komoly elismerést szerzett a Vépen működő Hatos Ferenc iskola: az örökös ökoiskola címet adományozták neki.
 
Az intézmény számára kiemelt fontosságú, hogy a náluk tanuló gyermekek számára természetes legyen a környezet- és egészségtudatos életmód, nyitottak legyenek a helyi és a világszintű kihívásokra, probléma esetén pedig tudjanak aktívan cselekedni – foglalta össze céljukat Kovácsné Csákvári Beatrix, aki az öko-munkaközösség vezetője, valamint az igazgatóhelyettes, Bándoliné Pájer Éva – írta a vaol.hu.
 
A 3 évre szóló öko-iskola címet már két ízben megnyerték, először 2013-ban, majd 2016-ban. 2020-ban azonban benyújtották igényüket az örökös öko-iskola pályázaton, mellyel kapcsolatban támogatást kaptak a szakmai bizottságtól. Hat témacsoport köré szervezték tevékenységeiket, fejlődésüket ezen irány mentén képzelik el – tudatta a vaol.hu.
 
Környezettudatosságra nevelik a gyermekeket a vépi Hatos iskolában
Környezettudatosságra nevelik a gyermekeket a vépi Hatos iskolában
 
Az ökoprojektek között témahetek, táborok, témanapok, szakköri tevékenységek és erdei iskola, illetve környezeti neveléssel összefüggő pályázatok értendők.
 
Az iskolában szabadidős rendezvények keretében tartanak környezetvédelmi napokat, kirándulásokat, kerékpárutakat, előadásokon vesznek részt, hulladékgyűjtési- és energiaprogramot szerveznek.
 
A gyermekek azonban az iskola természeti és tárgyi környezetét is fejlesztik – írta meg a vaol.hu.
 
Fotó: Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
 
B.A.