Több milliárd forintos beruházás Sárváron

Sárváron és Zalaegerszegen 8,9 milliárd forintos beruházást hajt végre a Flextronics International Kft., jelentett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az autóipari beruházás 3,6 milliárdos állami támogatással valósul meg, általa pedig 120 új munkahely jön létre a két város gyáregységeiben. 

Az amerikai Flextronics az európai és a közel a közel-keleti régióban már eddig is Magyarországon alkalmazta a legtöbb munkavállalót, összesen 9 ezer embert. A zalaegerszegi, illetve a sárvári beruházással pedig nem csak a stabilitás növekedik, hanem a munkavállalók száma is. 

“A járvány okozta válságra Magyarország Európában a legeredményesebb választ adta gazdasági és egészségügyi szempontból egyaránt. A világgazdasági helyzet ellenére beruházási rekordot ért el tavaly az ország, a bruttó hazai terméket illetően a világon a 11. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta. Mindebben nagy szerepet kapott a 170 ezernél is több embert foglalkoztató autóipar, amely a magyar feldolgozóipar 30 százalékát adja.” - fejtette ki véleményét Szijjártó Péter.

Vígh László, Zalaegerszeg térségének országgyűlési képviselője is felszólalt a beruházás bejelentésén: “Flex és a város kapcsolata kiváló, akárcsak az épülő, de már elemeiben használatban lévő járműipari tesztpályával való együttműködése. Önvezető autókhoz szükséges elektronikai alkatrészeket is gyártanak, márpedig a tesztpályán az irányításelmélet, a kibernetika, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia találkozik, hogy felépülhessen a jövő közlekedési kultúrája, és ez a létesítmény mágnesként vonzza a további befektetőket.”

flex_gyar

A beruházás bejelentése a képen is látható zalaegerszegi gyáregység épületében történt meg

Kiderült továbbá az is, hogy a Flex Magyarországon az elmúlt 25  évben 162 ezer négyzetméterrel növelte termelési területét. A cég összesen 9 ezer embert foglalkoztat Magyarországon, mindezt 5 városban, ezáltal az amerikai cég az ország 10 legnagyobb munkaadójának egyike. A cég tavalyi árbevétele 2,7 milliárd euró volt, amellyel az első 5 vállalat közé tartozik Magyarországon az árbevétel tekintetében. Mindezek mellett a vállalat nagymértékben hozzájárul a magyar kkv-k termelési tevékenységéhez, hiszen évente közel 50 milliárd forint értékű árut vásárolnak tőlük. 

Péter Ágota, a Flextronics International Kft. alelnöke is kifejtette véleményét a fejlesztés kapcsán: “Világszínvonalú a magyar termelés, amelybe az utóbbi három év alatt 42 milliárd forintot fektettek be, az összeg felét a sárvári és a zalaegerszegi autóipari szektorba, amitől 32 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak. A világjárvány miatt tavaly a tervezett eredményt nem tudták elérni, de a cég elkötelezettsége és a kormányzati, illetve helyi önkormányzati együttműködés révén sikerült a meglévő munkahelyek megtartása.”
 
A sárvári gyáregységben egyébként 1995-ben kezdte meg tevékenységét a Flex, az itt dolgozó 2800 munkavállalóval pedig a sárvári gyár a legnagyobb magyarországi telephelye a cégnek. A friss projekt által 120 új munkahelyet hoz létre a vállalat, ami magába foglal 80 magasan képzett munkavállalót is. Olyan csúcstechnológiai autóipari termékek kerülnek majd a fejlesztés által gyártósorra, amely támogatja a szinte teljesen autonóm járműveket is - árulta el Péter Ágota. 
 
Forrás: MTI
Képek forrása: Szijjártó Péter Facebook oldala
CS.SZ.