Vas megye: az orvosok terheit csökkentenék Kőszegen

Nem csupán a hitelfelvétel kapcsán, de a háziorvosi ellátás ügyében is határozott utolsó2019-es ülésén Kőszeg képviselő-testülete.

Két fontos témában is döntött Kőszeg képviselő-testülete 2019-es utolsó ülésén. A háziorvosi ellátás és a hitelfelvétel ügyében egyaránt határozatot hoztak – tudatta a vaol.hu.

Az önkormányzat 2019 tavaszán döntötte el, hogy hitelt vesz igénybe, mivel az egészségháztól délre levő lakóterületet közművesíteni szeretnék.

Tekintettel azonban arra, hogy az építőiparban nagymértékben nőttek az árak, a telkek értékesítését kockázatosnak vélték, a testület elállt a hitelfevételtől. Básthy Béla polgármester javasolta, s a testület egyhangúlag el is fogadta a határozatát – írta meg a vaol.hu.

A háziorvosi ellátás ügyében szintén döntött a képviselő-testület. Meghosszabbították a 3-as körzet háziorvosi ellátására vonatkozó helyettesítési szerződést. Ennek értelmében június 30-ig dr. Nedeczky Veronika, dr. Prugberger János és dr. Pusztai Gergő rendel Kőszegen. Helyettesítési szerződést azonban a tervek szerint egy fiatal doktornővel kötnek, s ismét lehet rendelés Kőszegfalván is – adta hírül a vaol.hu.

B.A.