Víz nélkül maradt három Vasi település

Elromlott a vízhálózat, ezért Vas megyében három településen is hiába várták a csapból folyó vizet a lakosok.

Meghibásodott vízhálózat okozott gondot több településen is Vas megyében. Molnaszecsőd, Egyházashollós és Magyarszecsőd lakói azzal a problémával néztek szembe, hogy nem folyik a víz a csapokból – írta meg a vaol.hu.

Hiába várták a vizet Vas megye három településén a lakók

Hiába várták a vizet Vas megye három településén a lakók

A vízszolgáltatás június 26-án szűnt meg, reggel, még 9 óra előtt.

A Vasivíz Zrt. honlapján beszámolt a problémáról, s azt ígérte, megoldják a szolgáltatás mielőbbi helyreállítását.

Figyelmeztették azonban a lakosságot arra, hogy a víz visszakapcsolását követően elszíneződést fognak tapasztalni – az azonban nem káros az egészségre – írta meg a vaol.hu.

B.A.