A virtuális lányzenekarok után most itt a PLAVE K-Pop fiúcsoport, amely már felküzdötte magát a koreai zenei slágerlistákra.
Meghökkentő: tudósok a marsi életet igyekeznek leimitálni egy Észak-Yorkshire-i barlangban, ezer méterrel a föld alatt.
Az egyetemen tudományt hallgató tanulók ötöde azt állítja, ő vagy egy hozzátartozója látott már UFO-t.
Egy szakértő szerint nem a mesterséges intelligencia tekinthető rizikósnak, hanem azok az emberek, akik visszaélnek vele.
A NASA fejleszti a legújabb roboteszközt, amellyel a szakemberek élet után szeretnének kutatni a Szaturnusz egyik holdján.
Érdekes dologról számolt be a Google korábbi vezetője. A mesterséges intelligencia homályosan szemléli az emberi viselkedést, ami nem túlságosan előnyös számunkra.
Autonóm jármű indulna több amerikai városban: egy felnőtt szórakoztatasással foglalkozó cég webkamerával felszerelt kocsikkal kínálna „stresszoldást”.
Véget vethet a Loch Ness-i szörny keresésének a mesterséges intelligencia, mivel egyre nehezebb észrevenni a különbséget a valódi és hamis felvételek között.
Mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó laboratórium hozta létre azt a robotot, amelynek sokan csodájára járnak egy kelet-kínai étteremben.
Elon Musk korábbi párja, az énekesnő Grimes hozzájárult, hogy hangját mesterséges intelligencia generálta dalokhoz használják - a jogdíjon azonban osztoznak.
A 3D-nyomtatott, autonóm kompokat közlekedési eszközként vetik majd be a 2024-es párizsi olimpia idején a sportolók és látogatók szállítására.
Lehetséges, hogy nem engedélyezik az űrturisták számára a szeretkezést – a tudósok ugyanis attól félnek, hogy az űr előnytelen hatást gyakorolhat a Földtől távol fogant gyermekek e...
Új gondolatolvasási technológiát fejlesztettek ki a tudósok, amely képes leírni egy személy gondolatait – csupán az agy véráramlása alapján.
Lehetővé válik az utazás „a 21. század legérintetlenebb űrhajóján” – Egy vadonatúj űrballon három éven belül a sztratoszférába viheti a jelentkezőket.
Meghökkentő: 3D bionyomtatót építenek a tudósok LEGO kockákból, ami olcsó megoldást jelent emberi bőr nyomtatásához.